A férfi kézilabda Európa-bajnokság egyik legnagyobb meglepetése eddig, hogy az ezer sebből vérző „Oroszlánok” – történetük során először – a továbbjutás küszöbén állnak a debreceni csoportkörből. Reakciók Montenegróból és a nemzetközi szaksajtóból a Szlovénia elleni hétfői meccs előtt.
„Minden változik, a lényeg nem: az elszántság és a szív bármire képes lehet!” – hirdeti vasárnapi számában az egyik legnépszerűbb montenegrói napilap, a Vijesti. Az alig több mint 600 ezer lakossal rendelkező kis balkáni ország együttese nemcsak a saját híveit, hanem a semleges szurkolókat is meghódította eddigi szereplésével. A gárda korábbi 20 Eb-meccséből mindössze egyet tudott megnyerni egészen szombat estig, akkor azonban lehengerlő játékkal és elképesztő kapusteljesítménnyel meglepően magabiztosan (28-24) intézte el az esélyesebbnek számító észak-macedónokat.
„Szó sincs róla, hogy én lennék a hős – hárította el a gratulációkat a meccs emberének választott, 13 védést produkáló Nebojsa Simic. – Az egész csapat előtt megemelem a kalapomat, mert mindenki hozzátette a magáét a sikerhez. Komoly hátproblémákkal küzdök egy ideje, de amikor láttam, hogy a többiek szinte meghalnak a pályán, úgy küzdenek, egyszerűen nem foglalkozhattam a saját fájdalmaimmal.”
„Fizikailag rengeteget kivett belőlünk az elmúlt időszak és az eddigi két meccs, de bátrak, erősek voltunk és óriási szívvel játszottunk. Készen állunk a hétfői, sorsdöntő ütközetre” – mondta Vasko Sevaljevic, a montenegróiak csapatkapitánya.
Mint ismeretes, a montenegróiak közül már az elutazás előtt többen pozitív koronavírustesztet produkáltak, majd ugyanez Debrecenben is megtörtént néhány csapattaggal. A szövetségi kapitány, Zoran Roganovic pedig hiába érkezett meg a karantén után a szombati találkozóra, Magyarországon újra pozitív lett a mintája, így ismét az egyik segítője, Drasko Mrvaljevic irányított a kispadnál. Ráadásul a stábból a fizioterapeuták is kidőltek a Covid miatt…