Az Európai Kézilabda Szövetség elnöke a csoportkör befejezése után adott összegzést az Európa-bajnokság mögöttünk hagyott időszakáról.
Levelét a szervezőbizottságok, valamint a Magyar Kézilabda Szövetség és a Szlovák Kézilabda Szövetség munkatársai számára címezte, és most változtatás nélkül közöljük.
Köszönjük az elismerő szavakat!
Tisztelt szervezők, tisztelt szövetségi vezetők!
A 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének befejezését követően, a középdöntő előtt megfelelő a pillanat, hogy elsőként értékelést adhassunk az Európa-bajnokság szervezéséről. Mindez különösen aktuálisnak tűnik a mostani körülmények között.
Amikor a Magyar Kézilabda Szövetség szlovák partnerével közösen felvállalta az európai kézilabda legnagyobb eseményének megszervezését, mindannyiunk számára egyértelmű volt, hogy mindez a férfi kézilabda sportbéli helyzetét is figyelembe véve komoly feladatot ró a szervezőkre, hiszen a tornán az élcsapatok és vetélytársaik egyre közelebb kerülnek egymáshoz, szoros mérkőzéseket játszva egymással.
A budapesti kézilabda aréna megépítése csodálatos eredmény a sport szempontjából, és különösen elbűvölő a kézilabdát szerető tömegek számára. Ugyanez vonatkozik az új szegedi arénára is, amely a nemzeti válogatottakat és az európai klubkézilabdát is a legmagasabb szinten szolgálja ki.
Az Európa-bajnokság három magyarországi helyszínén a kivitelezők és a szervezők egyaránt kivételesen magas színvonalon készültek fel a tornára, és az EHF EURO lebonyolítása is azt mutatja, hogy a szervezők tudása lehetővé teszi: sportágunkat kiemelt módon mutassuk be mindenkinek.
Az Európa-bajnokság közeledtével az EHF-nek, valamint különösen a szervezőbizottságoknak egyre több kihívással kellett szembenézniük, megértve, hogy a világjárvány Európa egészét érintő Omikron-variánsa napról napra újabb feladatok és szervezésbeli módosítások elé állít mindenkit, aki dolgozik a viadal sikeréért.
Ezen túlmenően a helyi szervezőbizottságok, különösen az Európa-bajnokság Higiéniai Koncepciója által érintett területeken és a tesztelési intézkedésekkel dolgozók szembesültek és szembesülnek a csapatok visszajelzéseivel. A résztvevő válogatottak, amelyek alapvetően is számos sporttal kapcsolatos kihívással szembesülnek az Európa-bajnokságokon, a kontinens különböző régióiból érkeznek, eltérő feltételekkel – és ebből következően eltérő megértéssel. Mindez olykor feszült helyzeteket eredményez a verseny sikeréért sokat dolgozók számára, akiknek ebben az időszakban kiemelten pozitív szemlélettel szükséges elvégezniük munkájukat.
Az Európai Kézilabda Szövetség versenymenedzsmentje részéről szeretnénk hangsúlyozni, hogy partnereink a szervezőbizottságban kiemelten megoldás-orientált hozzáállással végzik munkájukat, és együttműködésük a lehető legpozitívabb. Tisztelettel kérjük, hogy a nyílt kommunikáció jegyében sorainkat továbbítsák az Európa-bajnokságért dolgozóknak. Reméljük, hogy minden erőfeszítésünk és további hozzájárulásunk hozzásegít minket a verseny zökkenőmentes második szakaszához.
További folyamatos együttműködésünkben bízva,
Tisztelettel,
Michael Wiederer
az Európai Kézilabda Szövetség elnöke