A négyszeres Eb-győztes svédek 2002 óta várnak arra, hogy ismét elhódítsák a trófeát, és bár döcögősen kezdték a kontinensviadalt (nulla ponttal érkeztek a középdöntőbe), fokozatosan javult a teljesítményük, és drámai hajrával (11 másodperccel a vége előtt szerzett gól a norvégok elleni ki-ki meccsen) végül kiharcolták az elődöntőbe jutást.
Nehéz szavakat találni Hampus Wanne teljesítményére. A Flensburg balszélsője ott van a góllövőlista élcsoportjában az Európa-bajnokságon, eddig összesen 41 gólt lőtt, ami elképesztő teljesítmény. Wanne akár az Eb gólkirályi címét is elhódíthatja, ha a hátralévő két meccsén is remekel.
Klubtársa, Jim Gottfridsson is folyamatosan a legjobbak között volt, ő 24-szer köszönt be eddig a kapusoknak. Mellettük érdemes még figyelni a dán Aalborgban légióskodó Felix Claarra (16 gól), a Rehin-Neckar Löwent erősítő Albin Lagergrenre (szintén 16 találat), valamint a Kiel jobbszélsőjére, Niclas Ekbergre is.
A három, a tornán eddig lehetőséget kapó hálóőr, Johannesson, Palicka és Thulin egyaránt 30 százalék fölötti hatékonysággal védett, Johannesson majdnem a 40 százalékot is elérte, vagyis ezen a poszton is jól állnak a svédek, akiknek emellett a csapategységét érdemes kiemelni: ez a gárda hatalmasat tud küzdeni, nehéz lesz bárkinek is legyőznie.
Svédország eddigi mérkőzései:
- Bosznia-Hercegovina 30-18
- Spanyolország 28-32
- Csehország 27-27
- Oroszország 29-23
- Lengyelország 28-18
- Németország 25-21
- Norvégia 24-23
15. Férfi Kézilabda Európa-bajnokság
Január 28., péntek:
Az 5. helyért: Izland–Norvégia – 15:30
Elődöntő: Spanyolország–Dánia – 18:00
Elődöntő: Franciaország–Svédország – 20:30
Január 30., vasárnap
Bronzmérkőzés – 15:30
Döntő – 18:00