Előbb az északmacedónokat, majd Szlovéniát is legyőzték (korábban összesen egy győzelmük volt az Eb-k történetében), így továbbjutottak a budapesti középdöntőbe. Ott aztán csütörtökön ellenállhatatlanul játszottak a legutóbbi ezüstérmes, jóval esélyesebb horvátok ellen és hat góllal nyerni tudtak.
Meglepődnénk, ha Nebojsa Simic neve nem merülne fel a torna All Star-csapatának összeállításakor, a montenegróiak kapusa 44 százalékkal védett, ismét megkapta a meccs legjobbjának járó díjat.
„Elképesztő meccs volt a horvátok elleni. Nagyot álmodunk, tele vagyunk energiával. Nem számítunk esélyesnek egy csapat ellen sem, de ettől még nem fogunk feltett kézzel kimenni a pályára, ugyanúgy megyünk előre. Sokkoló volt, hogy mekkora különbség kerekedett Horvátország és közöttünk. Remélem soha nem kell majd felébredni ebből az álomból” – fogalmazott, a budapesti kézilabda aréna közönsége szombaton meggyőződhet róla, Hollandia ellen is folytatódik-e a parádé.